Utoljára módosítva: 2023. 05. 15.
I. Utazásra nem javasolt országok és térségek
(A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 4. § alapján és az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet [9. § (1) és (2); 21. § (3)] bekezdésének hatálya alá tartozó területek)
A világjárvány miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazásra nem javasolt országgá és térséggé minősítette a világ legtöbb országát. (A járványügyi helyzet miatt történt besorolások az alábbi táblázatban kiemeléssel szerepelnek.) A járványügyi helyzeten kívül a lent szereplő országokban vagy térségekben válsághelyzet, fegyveres összetűzések, háborús cselekmények, zavargások, természeti katasztrófák, betegségek vagy egyéb, a személyi biztonságot közvetlenül veszélyeztető események tapasztalhatók, melyek önmagukban indokolták a legszigorúbb biztonsági besorolást. (Ezen besorolások dátumai is szerepelnek az országok, térségek mögött.):
- Afganisztán (2009. 07. 09.)
- Algéria - 1. az ország teljes déli része (Bechar, Tindouf, Ardar, Tamanrasset, Illizi wilayák /megyék/ területe), 2. a líbiai és tunéziai határ mellett Tebessa-tól délre fekvő terület, és a tunéziai határ melletti 50 km-es sávban fekvő területek, 3. az Algírtól keletre található Boumerd, Bouira és Tizi Ouzou wilayák /megyék/ területe, (2012. 10. 31.) 4. A marokkói határ melletti 50 km-es sávban fekvő területek. (2022. 09. 20.)*
- Azerbajdzsán - az orosz békefenntartók által ellenőrzött Hegyi-Karabah, valamint a 2020. őszi karabahi háborúban visszafoglalt hét szomszédos régió (Kelbajar, Lachin, Aghdam, Fuzuli, Jebrail, Zangilan, Gubadly) és az azeri-örmény határszakasz teljes hossza (2020. 12. 16.)*
- Bangladesben Chittagong és vidéke, valamint a bangladesi-mianmari határszakasz (2022. 09. 19.)*, illetve a teljes partvidék (2023. 05. 15.)*
- Benin (2020. 09. 01.)
- Bissau-Guinea (2012. 08. 10.)
- Burkina Faso (2013. 02. 19.)
- Burundi (2009. 07. 09.)
- Comore-szigetek (2020. 07. 18.)
- Csád (2022. 09. 21.)
- Dél-Szudán (2013. 12. 18.)
- Dzsibuti (2009. 07. 22.)
- Egyiptom - Sínai-félsziget északi és középső része (2013. 09. 27.), valamint az egyiptomi-líbiai illetve az egyiptomi-szudáni határtérség (2022. 09. 21.)
- Elefántcsontpart - mali és burkina faso-i határvidéket: Denguélé, Zanzan és Savanes tartományok, köztük a Comoé nemzeti park (2005. 10. 13.)*
- Eritrea (2008. 12. 22.)*
- Etiópia (2020. 07. 18.)
- Észak-Korea (KNDK) (2016. 04. 06.)
- Fülöp-szigeteknek Mindanao szigete és az azt körülvevő szigetvilág (2012. 05. 29.)*
- Gabon (2020. 07. 18.)
- Georgia (Grúzia) - szakadár területei (Abházia és Dél-Oszétia), valamint ezen adminisztratív határok melletti 5 - 10 km- es sáv (2012. 09. 07.)*
- Guinea (2009. 07. 09.)
- Guyana (2020. 07. 18.)
- Haiti (2012. 05. 23.)
- Indiában Jammu és Kashmir állam, Ladakh kivételével, valamint a keleti és északkeleti államok (különösen Manipur, Tripura, Assam, Nagaland, Meghalaya, Mizoram, Arunachal Pradesh) és az indiai-pakisztáni határvidék teljes hosszában. (2008. 11. 28.)*
- Irak (2009. 07. 09.)
- Irán keleti, Pakisztánnal és Afganisztánnal határos részei; kurd területek (török és iraki határvidék); az iraki határ teljes szakasza, katonai szempontból érzékeny területek (Bandar Abbas, Bushehr, illetve minden katonai létesítmény környéke) (2012. 05. 30.)*
- Japán - a Fukushima Daiichi Atomerőmű közvetlen közelében lezárt területek (2013. 01. 30.)*
- Jemen (2011. 03. 13.)
- Kamerun (2020. 02. 05.)
- Kenyában a szudáni, etiópiai és szomáliai határvidék, Nairobi nyomornegyedei (Kibera, Mathare, Huruma, Kariobangi, Kawangware és Eastleigh), és a kenyai partszakasz északi megyéi (Lamu, Garissa, Wajir, Mandera) és nagyvárosai (Mombasa, Malindi) (2018. 03. 01.)*
- Kongói Demokratikus Köztársaság (2009. 07. 09.)
- Koszovóban az észak-koszovói területek (2012. 06. 11.)*
- Közép-Afrika (2009. 07. 09.)
- Libanon - palesztin menekülttáborok, dél-libanoni határtérség, szíriai-libanoni határtérség, Bekaa-völgy, észak-libanoni Akkar regió, Dél-Bejrút Dahiye negyede (2014. 06. 05.) *
- Líbia (2012. 08. 10.)
- Malawi (2022. 03. 21.)
- Mali (2012. 08. 03.)
- Mauritánia - Kiemelten: Keleti és északi tartományok: Tiris Zemmour, Adrar, Tagant és Hodh el Chargui, a nyugati tartományok közül Dakhlet-Nouadhibou és Inchiri (2013. 02. 06.)
- Mianmar (2020. 07. 18.)
- Mozambik Cabo Delgado, Nampula, Niassa tartományai (2022. 09. 22.)*
- Nauru (2020. 07. 18.)
- Niger (2015. 07. 27.)
- Nigéria (2020. 02. 05.)
- Oroszország Ukrajnával határos területei: Brjanszki, Kurszki, Belgorodi, Voronyezsi, Rosztovi területek, a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktus potenciális veszélyei miatt (2022. 09. 20.)*
- Örményország - a Hegyi Karabah és az Azerbajdzsánnal közös határszakasz (2022. 10. 04.)*
- Pakisztán: Kasmír Pakisztán által ellenőrzött területe (Azad Jammu és Kashmir), Khyber / Pakhtunkhwa tartomány (korábbi Északnyugati Határtartomány, NWFP) és fővárosa Pesavár (Peshawar), Szövetségi Irányítású Törzsi Területek (FATA), Beludzsisztán (Baluchistan) tartomány és fővárosa Kvetta (Quetta), Karacsi (Karachi) nagyváros külső kerületei. (2012. 05. 18.)*
- Palesztinának a Gázai övezeti része (2012. 03. 07.)
- Pápua Új-Guinea (2020. 07. 18.)
- Ruanda (2020. 07. 18.)
- Suriname (2020. 07. 18.)
- Szenegál - Casamance-régiója, (Bignona és a gambiai határ közötti terület) kivéve Ziguinchor* és Cap Skirring* városok (2022. 09. 26.)
- Szíria (2012. 12. 05.)
- Szomália (2009. 07. 09.)
- Szudáni Köztársaság (2012. 09. 17.)
- Tádzsikisztán három körzete: 1, A Fergána-medence, a Turkesztán és Aláj hegységek vidéke, a teljes tádzsik-kirgiz határszakasz (Szugd megye és a Fővárosi körzet északi része). 2, A tádzsik afgán határvidék, a Pandzs folyó völgye; 3, Hegyi Badahsán Tartomány, a Pamír hegység teljes területe. (2022. 09. 20.)*
- Törökország szíriai határ menti tartományai: Hatay, Gaziantep, Kilis, Şanlıurfa, Mardin, Sirnak (2016. 04. 05.)*
- Tunézia - Jendouba, Kasserine, Kef és Sidi Bouzid kormányzóságok, illetve a déli (Tozeur-Douz-Ksar Ghilane-Tatouine-Zarzis vonaltól délre fekvő), líbiai határrégióban fekvő Medenine és Tataouine kormányzóságok egyes területei. Katonai műveleti területnek tekintendő a Chaambi, Selloum, Mrhila és Sammamma hegyek térsége. (2022. 09. 15.)*
- Ukrajna (2022. 02. 24.)
- Venezuela (2020. 07. 18.)
* Az ország egyéb területei fokozott kockázattal látogathatók, azaz II-es (sárga) biztonsági kategóriában szerepelnek!
Azon országok és térségek, melyek ezen a listán nem szerepelnek II-es (sárga) vagy III-as (zöld) biztonsági kategóriában vannak. Lásd bővebben utazási tanácsainknál.
Az általános biztonsági besorolásokról itt olvashat.